Egy különleges, Sisihez köthető relikviát mutatnak be Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban: egy olyan hajtincset, mely a legendárium szerint Erzsébet királyné hajkoronájából származik.
A Csongrád-Csanád megyei civil Közösségi Szolgáltató Központ október elején, megtartotta idei 4. Sajtóreggeli eseményét. A Sajtóreggelit a Civil Központ Irodájában (Szegeden a Klauzál tér 7.) rendezték.
Először Lukács László szakmai vezető, a NEA 2022 évi pályázatokról és az ezzel kapcsolatos Civil Központ képzési napokról beszélt. A jelenlévő civil szervezeti képviselők rendkívüli érdeklődéssel hallgatták és számos kérdést is feltettek a témával összefüggésben.
Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője, és két televíziós cápa Moldován András, a Jack’s Burger étteremlánc és Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és társtulajdonosa is előadóink között szerepel november 4-én, az idén már ötödik alkalommal megszervezett Vállalkozói Napon. A Visszatérés Tótágasból?! című tudásátadást és kapcsolatépítést célzó rendezvényünkön arra keressük a választ, hogy a másfél éve felforgatott világunk visszatér-e, és hogyan a „megszokott kerékvágásba”. A program vendégei ezúttal a megváltozott körülmények munkaszervezetre gyakorolt hatását járják körbe, olyan kulcsszavakkal, mint csapatmunka, kiégés, vezetői felelősség, sikerélmény.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal és a Szegedi Áldozatsegítő Központ közösen szervezte azt a „Szakmai Napot”, melyre meghívást kaptak a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai, valamint a Jegyzői Kar.
Az eseményen dr. Kereszty Ágnes, a Szegedi Áldozatsegítő Központ koordinátora bemutatta a partnerekkel folytatott együttműködés eredményességét az áldozatok elérését és a számukra nyújtott segítségnyújtási formákat helyezve a középpontba. Ezt követően a központ munkatársa ismertette a rendőrségi munkavégzés során szerzett tapasztalatokat, majd az Áldozatsegítő Központ
Kérjük 1 %- os támogatásukat, hogy a civil törekvéseket bemutató televíziós műsorainkat minél igényesebb színvonalon készíthessük el.
SZÓ-TÉR Egyesület bankszámla: 10700433-47639209-51100005 - adószám: 18469570-1-06